A történelem parancsszava állított ide bennünket. Azok lelkei küldtek, akik a vérrel áztatta magyar földeken áldoztak azért, hogy magyar nemzetünk örökké éljen. Azok küldtek ide, akik már ott járnak az égi magoson és lerázva magukról az emberi élet minden sarát, másképpen látnak és ítélnek, mint mi, földhözragadt, szűklátókörű emberek.
dr. Kerekes Béla államtitkár
Kerekes Béla dr., a hungarista kormányzat propagandaügyi államtitkárának 1944 novemberében, a Magyar Művelődés Házában elmondott beszéde akár csütörtök este is elhangozhatott volna a Kapisztrán téren, vagy az Ostrom utcában, ahová minket is a történelem parancsszava állított, hogy a csontig hatoló hideg- és a járványügyi korlátozások ellenére is megemlékezhessünk Budapest védőiről, a kötelességteljesítés ragyogó példaképeiről.
Bár az idén csak a virtuális térben szerveződő antifák – akik ugyan megígérték, hogy meglátogatnak bennünket, ám ez részükről csak ígéret maradt, vélhetően a hideg időjárásból fakadóan (Vajon ők, akik a megszálló szovjet csapatokban a felszabadítókat látják, úgy gondolják, hogy a 2. Ukrán Front talán fűtött szobákból, a monitor mögött ülve vonult Budapest ellen?) – most nem csak gyilkosok utódainak neveztek bennünket, ahogy ezt minden évben skandálják a rendőrsorfal mögül, hanem sérelmezték azt is, hogy véleményük szerint, figyelmen kívül hagytuk az érvényben lévő korlátozásokat. Erősen kételkedünk abban, hogy az egyébként erőszakos cselekedetekre buzdító szélsőbaloldal valóban a törvények “be nem tartása” miatt aggódik, ugyanakkor a megemlékezők, akik idén harmadik alkalommal borították fénybe a Hősök útját, szigorúan betartották a szervezők utasításait, és a kötelezően előírt egészségügyi maszkot viselve – a megfelelő távolságot megtartva – borították fénybe a Kapisztrán tér és a Széll Kálmán tér közötti szakaszt.
Bár a süvítő szél nehezítette a mécsesek meggyújtását, minket még ez sem gátolhatott meg abban, hogy tiszteletünket rójjuk azon az úton, ahol Budapest védőrsége 76 évvel ezelőtt elindult a történelem egyik leghősiesebb vállalkozására. Ők tudták, hogy számukra csak két választás létezik: leteszik a fegyvert a szovjet csapatok előtt, vagy az életük kockáztatásával is, de megkísérlik áttörni a főváros körüli ostromgyűrűt. A fegyverletétel egyet jelentett vagy az azonnali kivégzéssel, vagy az éhenhalással a hadifogságban, „jobb esetben” pedig sok évnyi kényszermunkával a Szovjetunió lágereinek egyikében. A magyar és német védőrség számára ezért nem volt kérdés, hogy inkább lesznek hősök egy pillanatig, mint rabszolgák egy életen át. Tudták azt, amit tudott Zrínyi Miklós, szigetvári hős és végvári vitézei, hogy katonaként hősi halált halni sokkal méltóbb, mint esküszegővé válni. Budapest védői méltó utódai voltak azoknak a vitézeknek, akik 400 évvel korábban hősiesen szálltak szembe az ottomán túlerővel. És ahogy egykoron a kereszténység védelmében útját álltuk az iszlám terjeszkedésének, 400 évvel később úgy szálltunk szembe egy újabb keletről érkező veszedelemmel, a bolsevizmussal, amely csak szenvedést és pusztítást hagyott maga után.
„Inkább akarok becsülettel meghalni, mint szégyennel életben maradni … A szégyenletes fogság helyett a vitézhez illő halált választjuk. Az utolsó harcban bátran verekedjetek, mutassátok meg mi a magyar becsület!…” (Szondy György)
„… a világ azt követeli, hogy készüljünk fel, s rettenthetetlen lélekkel, magunk és az egész keresztény világ nevében az ellenséget készen várjuk…” (Zrínyi Miklós)
„Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át.” (Szálasi Ferenc)
Budapest védőinek kitartása és hősi helytállása tartotta fel a vörös áradatot, védelmezve Nyugat-Magyarországot a bolsevik kegyetlenkedésektől: a civil lakosság málenkij robotra hurcolásától és kirablásától, és a nők elleni erőszaktól, melyekről több mint 40 éven át tilos volt beszélni.
Bár mi nem tudjuk, hogy mit jelent az, hogy „az ellátmányt feléltük”, és nem tudjuk, hogy milyen egy fagyos éjszakán éhesen, rongyos ruházatban és hiányos felszereléssel áttörni a város körüli ostromgyűrűt, mint azok a Hősök, akik 1945. február 11-én felsorakoztak az utolsó rohamra, de nekünk is meg kell vívnunk azt a harcot, amit az előttünk járók megvívtak, és amiért sokan az életüket adták akár az Árpád-vonal állásaiban, akár Budapest romjai között. Mert „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, Mely itt reszket a Kárpátok alatt (Sajó Sándor), s ahogy elődeink védelmeztek mindent, ami magyar, ami európai és ami keresztény, úgy kell nekünk is megvédeni magyarságunkat és keresztény európai értékeinket a judeomarxizmus szellemi utódjától: az LMBTQ és a gender-ideológia abnormalitásától; az aberráció, mint a gyermekekkel folytatott szexuális viszony törvényessé tételétől; és a bevándorlástól, mint a fehér faj ellen elkövetett csendes genocídiumtól.
Február 11-e számunkra a Hősök példamutatásiból merített erőt és kitartás jelenti a harc megvívásához Hitünkért, Családjainkért, Hazánkért, Nemzetünkért és a Fajunkért. Ők járjanak előttünk példaként, akik 1945. február 11-én a Kapisztrán térről elindulva vérükkel írták meg a Becsület Napja történetét.
És ebben nem gátolhatnak meg bennünket a szovjet megszállást kiszolgálók szellemi utódai, hiteltelen, történelmi ismeretek híján lévő baloldali megélhetési politikusok provokációi sem!
Zöldinges.net – Nyitrai Máté
